Balázs, mint aktív sportoló még sportszövetségével együtt kezdett el járni a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központba, így számára központunk és a nyújtott szolgáltatások már jól ismertek voltak, azonban sportsérüléseken kívül magánemberként is szívesen látogatja központunkat szükség esetén. Számára a személyes kapcsolatok nagyon fontosak és megnyugtatással tölti el, hogy mely problémája esetén kihez fordulhat: „Megtalálható minden […]
A csípőízület betegségei lényegében három csoportba sorolhatók: a gyermekkori ortopédiai kórképek, az időskori, degeneratív jellegű betegségek, s a harmadik csoportba azok az elváltozások tartoznak, melyek a kamaszkortól elkezdve az 50-55 éves korosztályokat érintik. Az első két csoport tünettana, kezelési lehetőségei jól ismertek, azonban a fiatal illetve középkorú betegeket érintő elváltozások kevésbé. Ez köszönhető elsősorban annak, […]
Elsőként fontos arról pár szót ejteni, hogy mik a körömgombára utaló jelek: Leggyakoribb és legkönnyebben vehető észre a köröm elszíneződése. Természetesen ha a köröm elszíneződik, mindenképpen javasolt szakember felkeresése, mivel más is okozhatja. Ilyen lehet például a köröm alatti szemölcs, sérülés, pikkelysömör, keringési zavar és még néhány dolog. De lényeges, hogy soha ne magunk állapítsuk […]
Legújabb szolgáltatásunk a bőrgyógyászat. Immáron hetente, csütörtökönként érhető el a szakrendelés. Dr. Holub Orsolya bőrgyógyász szakorvos modern környezetben, előjegyzést követően fogadja a bőrproblémákat megelőzni kívánó vagy gyógyulni vágyókat. További részletekért kattintson: bőrgyógyászat
A kispályás foci magyar válogatottjai, a sportág csapatai részére kiírt Európa Bajnokság alatt ellátogattak a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központba, hogy a mérkőzések közti rövid pihenőidőkben is a leghatékonyabban tudjanak regenerálódni. Erre kiváló eszköz a krioszauna (hidegterápia), amely már több esetben bizonyította hatékonyságát. Bízunk benne, hogy a CMed több válogatott és olimpikon mellet a kispályás […]