Gyomortükrözés
Gyomortükrözés akár altatásban
Impozáns és kitűnően felszerelt épületben várja pácienseit a székesfehérvári Cmed már gyomortükrözés vizsgálatra is. Kiemelt figyelmet fordítunk az ügyfélbarát szemléletmódra, orvosaink szaktekintélynek számítanak és az országban az egyik legjobban felszerelt eszközparkkal dolgoznak az Ön egészségért. Nálunk akár altatásban is kérheti a vizsgálat elvégzését, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon.
A vizsgálat célja az, hogy megfelelő módon diagnosztizálhatóak legyenek a különböző tápcsatornát érintő megbetegedések. Ez a gasztroenterológiai diagnosztika elengedhetetlen kelléke.
A vizsgálat során egy endoszkóp segítségével (hajlékony cső, melynek végén egy erős hidegfényű kamera található) fel lehet térképezni a nyelőcsövet, a gyomrot, valamint a nyombelet és az azokon esetlegesen fellelhető szerkezeti elváltozásokat.
Kitűnően alkalmazható különböző gyulladások, fekélyek, reflux, polipok, illetve daganatok megállapítására és arra is, hogy az egyes hasi panaszokat mi okozhatja. Szükséges esetekben szövetminta vételre is sor kerülhet a beavatkozás alatt, de ez az eljárás alkalmas polipok, idegentestek eltávolítására és vérzések csillapítására is.
Maga a vizsgálat jár némi kellemetlenséggel, ezért is döntöttünk úgy, hogy biztosítjuk az altatás lehetőségét az esetleges fájdalom elkerülése érdekében.
Szakápolóink, aneszteziológusaink és szakorvosaink rendkívül nagy tapasztalattal rendelkeznek és az egész folyamat során az Ön érdekeit szem előtt tartva járnak el, hogy Önnek a lehető legkellemesebb legyen a beavatkozás elvégzése.
A lábadozás időszakában 2 ágyas, tágas és korszerű szobákban pihenhetik ki pácienseink a műtét okozta kényelmetlenségeket, még apró kis ajándékkal is kedveskedünk. A teljes felépülésig fogjuk betegeink kezét, hiszen nálunk az betegbarát bánásmód elengedhetetlen feltétel.
Kérjen időpontot!
Kollégáink minden kérdésre választ adnak.
Üzenjen nekünk!
Ügyfélszolgálatunk készséggel válaszol.

Milyen panaszokkal javasolt felkeresni magánrendelésünket?
- reflux
- gyomorfájdalom
- emésztési problémák
- hasban észlelt csomók
- nyelési problémák
- hasnyálmirigy problémák
- máj- és epehólyag problémák
Fizikai vizsgálata és anamnézis felvétele előzi meg a beavatkozást, melyet gasztroenterológus kollégánk fog elvégezni. Ő fogja meghatározni azt is, hogy szükséges-e bármilyen egyéb diagnosztikai vizsgálat, illetve, hogy maga a gyomortükrözés elvégzendő-e. Központunkban az egyéb vizsgálatok is elvégezhetőek, így mindent egy helyen megtalálhat.
Érdeklődjön szakrendeléseinkről ide kattintva!Előzetes gasztroenterológiai vizsgálat szükséges a vizsgálat elvégzéséhez, melyre kérem kérjen időpontot!
A magánrendelésre kérjük, hozza magával előző orvosi dokumentációit, illetve az aktuálisan szedett valamennyi gyógyszeréről pontos listát.
A vizsgálat előtt 6 órával ne fogyasszunk semmilyen ételt és 2 órán belül folyadékot, valamint ne alkalmazzunk rágógumit sem, mivel ez fokozza a gyomornedv-termelődését, ami pedig zavarhatja a vizsgálatot.
Altatásban történő gyomorbéltükrözés során először az aneszteziológus kolléga a beteget felületes altatásba helyezi, majd ezt követően kerül sor a vizsgálatra. Előnye, hogy bizonyos esetekben kisebb beavatkozások is elvégezhetőek az endoszkóp segítségével, valamint indokolt esetben szövetmintát is tudunk venni a betegtől.
Amennyiben a vizsgálat után puffadás, erős fájdalom és vérzés jelentkezik, haladéktalanul forduljunk orvoshoz, hiszen, mint minden esetben, ritkán itt is léphetnek fel komplikációk!
Helyi érzéstelenítés mellett elvégzett beavatkozás
Bódításban végzett vizsgálat, ilyenkor a bódult állapotnak hála csökken a fájdalomérzet
Altatásban történő vizsgálat, melynek során garantált a fájdalommentesség
A vizsgálat általában 3-15 percet vesz igénybe.
Specialistáink, akik várják pácienseinket:

dr. Fejes Roland
Gasztroenterológia

dr. Mag Mihály
Gasztroenterológia

dr. Boros Eszter
Gasztroenterológia
Mennyibe kerül a gyomortükrözés?
Gyomortükrözés (gastroscopia)
50.000 Ft
Gyomortükrözés altatásban
80.000 Ft