Fogaink egészségének megőrzése miatt fontos, hogy rendszeresen, legalább évente keressük fel fogorvosunkat, és ne csak akkor látogassunk el hozzá, amikor már fájdalmaink vannak.

A CMed fogászatán ingyenes állapotfelméréssel és tanácsadással is várjuk a pácienseket. Az egészséges fogsor nem csak esztétikailag fontos, hiszen a szuvas fogak, valamint a fogínyt érintő betegségek az egész szervezetre hatással lehetnek.

Megfelelő szájápolással, gyakori fogmosással azonban sokat tehetünk fogaink egészségéért. Kevesen tudják, hogy egyes fogbetegségekre genetikailag is hajlamosak lehetünk. Ha például családunkban gyakran előfordult ínygyulladás, akkor mi is hajlamosabbak vagyunk rá.

Biológiai fogorvoslás

A biológiai fogászat az emberi szervezetet holisztikusan, egységes egészként kezeli. Éppen ezért a testben lejátszódó folyamatokat nem külön értelmezi, hanem egymással szorosan összefüggőként, és ezt a látásmódot érvényesíti a fogászati kezelések során is. Kimutatható, hogy a fogak állapota közvetlen hatással van egyes szervekre, testrészekre, így amennyiben gyulladásos folyamat játszódik le a szájüregben, az a test más pontjait is megbetegítheti. A fogbetegségek mielőbbi kezelése tehát rendkívül fontos, ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen anyagokat használunk a kezelés során.

Lézeres fogászat

Azoknak, akik félnek a fogászati kezelésektől, ajánljuk a lézeres fogászatot, hiszen ez egy fájdalommentes és gyors fogászati kezelés lehetőség.

Előnyei:

  • fájdalommentes
  • nem szükséges érzéstelenítés, altatás
  • nem okoz zsibbadást
  • gyorsabb a gyógyulás
  • terhes kismamáknak is ajánlott

Implantológia

A fogbeültetés, vagyis fogászati implantátum segítségével a fogpótlás stabilitása nagyobb lesz, amely így jobb rágóképességet biztosít. A fogbeültetés egy műgyökér beültetését jelenti a csontba.

Milyen esetekben ajánlott a fogászati implantátum?

  • egy vagy két hiányzó fog esetén, így nincs szükség a szomszédos, nagy többségében egészséges fogak lecsiszolására
  • hátsó rágófogak esetén
  • teljes fogatlanság esetén

Kinek nem javasolt implantátum behelyezése?

  • súlyos vérképzőszervi zavarokban szenvedőknél
  • véralvadási betegségek esetén
  • súlyos cukorbetegség esetén
  • függőségben szenvedőknél
  • nem végezhető gyermekkorban, amíg az állcsontok növekedésben vannak

Milyen panaszokkal javasolt felkeresni magánrendelésünket?

  • prevenció
  • szájhigiénés kezelések
  • kozmetikai fogászat
  • fogmegtartó kezelések
  • fogpótlások
  • szájsebészet
Hogyan készüljünk a vizsgálatra?

A magánrendelésre kérjük, hozza magával előző orvosi dokumentációit, esetleges friss panoráma röntgen felvételeit írásos lelettel együtt.

Mennyi ideig tart a vizsgálat?

A vizsgálat 30 percig tart.

- A rendelési idő és az árlista megváltoztatásának jogát fenntartjuk.
- A szolgáltatás(ok) igénybevételéhez minden esetben előzetes időpontfoglalás szükséges!

Forduljon hozzánk bizalommal és kérjen időpontot most!

Időpontfoglalás

Információk

Dr Kelbert Eva

dr. Kelbert Éva
Fogászat

Fogászat

Állapotfelmérés, tanácsadás5.000 Ft

Prevenció
Barázdazárás7.000 Ft

Szájhigiénés kezelések
Fogkő-eltávolítás, polírozás20.000 Ft

Kozmetikai fogászat
Fogfehérítés otthoni sínnel40.000 Ft
Elszíneződött fogak fehérítése20.000 Ft/3 alkalom
Porcelán héj40.000 Ft
Fogmegtartó kezelések
Gyökércsatorna gyógyszeres kezelése4.000 Ft/alkalom

Gyökértömés
Frontfog15.000 Ft+fedő tömés
Kisőrlőfog15.000 Ft+fedő tömés
Őrlőfog30.000 Ft+fedő tömés
Eltávolítás8.000 Ft
Tejfog tömés5.000 Ft
Tejfog eltávolítás3.000 Ft
Esztétikus tömés15.000 Ft - 25.000 Ft
Inaly (betét): Gradia40.000 Ft

Csapos műcsonk
Öntött25.000 Ft
Üvegszálas20.000 Ft
Korona visszaragasztása5.000 Ft/pillérfog
Éjszakai harapásemelő sín20.000 Ft

Pótlások
Hídeltávolítás4.000 Ft/pillérfog

Koronák
Ideiglenes műanyag8.000 Ft
Fémkerámia40.000 Ft
Klipsz 2 fogas30.000 Ft
Cirkon kerámia60.000 Ft

Fogsorok
Teljes lemezes130.000 Ft/állcsont
Részleges fémlemezes130.000 Ft/állcsont
Csúsztató rendszerek25.000 Ft/db
Alábélés25.000 Ft
Javítás15.000 Ft

Szájsebészet
Foghúzás15.000 Ft
Foggyökér eltávolítás25.000 Ft

Fogszabályozás

Konzultáció, első vizsgálat5.000 Ft
OP-TELE Röntgen Kelfalometria-analízis30.000 Ft
Kivehető fogszabályozó készülékek elkészítése és szájba helyezése25.000-40.000 Ft
Fix készülékek, felhelyezéssel együtt150.000-220.000 Ft
Kontroll díj, fogszabályozó aktiválása alkalmanként 3.000-5.000 Ft
dr. Kelbert Éva

Hétfő, Kedd, Csütörtök: 14:00-17:30

Szerda, Péntek: 09:00-12:00