Akne
Az aknes bőrt a köznyelv pattanásos bőrnek hívja. Nagyrészt serdülőkorban jelentkezik, de fiatal felnőtteknél is előfordul.
Nemi elosztását tekintve kamaszkorban főleg a fiúknál okoz súlyosabb problémát, ám a nők azok, akik felnőttkorban is küzdenek a tünetekkel.
Kialakulásának okai:
Az akne kialakulásában szerepe lehet az öröklött hajlamnak, a tünetek megjelenésekor fokozódik a faggyútermelés, megváltozik a faggyú összetétele, a faggyúmirigyben felhalmozódó faggyú megrepeszti a mirigy falát, a faggyú a bőr rétegei közé kerül, ahol gyulladást kelt, ezt a gyulladást fokozza a baktériumok felszaporodása.
A tünetegyüttes kialakulásában legfontosabb szerepe az úgynevezett férfi hormonoknak (androgenek) van.
Jellemzően a faggyúmirigyekben gazdag területek érintettek (arc, nyak, mellkas, hát felső harmada, vállak).
Tünete:
- a nyitott (fekete) és zárt (fehér) mitesszerek (comedok),
- pattanások,
- fájdalmas gyulladt csomók,
- ciszták, melyek hegeket hagyhatnak maguk után.
Nem minden esetben van szükség orvosi kezelésre, a tünetek spontán is visszahúzódhatnak, de, ha gyulladásos ciszták jelennek meg, illetve a folyamat elhúzódó, az esetleges hegesedés elkerülése céljából érdemes szakemberhez fordulni.
Pubertás korban a lányok gyakrabban érintettek, viszont a fiúknál gyakoribb a súlyos lefolyás.
A fiatal felnőtt nők csaknem felét érinti a tünetegyüttes.
Ennek hátterében gyakran hormonális eltérés áll, ezért ezekben az esetekben nőgyógyászati, illetve endokrinológiai kivizsgálás indokolt.
Kezelése:
- A kezelés a tünetek enyhe formájában helyi, antibakteriális, gyulladáscsökkentő oldatok, gélek alkalmazásával történik.
- A fiatal felnőttkori akne hormonfüggő, ezért fogamzásgátlók (antiandrogenek) adása is indokolt lehet.
- Középsúlyos, súlyos esetekben isotretinoin kezelés jön szóba (ez egy A-vitamin származék, nem hormon és nem antibiotikum). Jelenleg ez a leghatékonyabb kezelés, azonban fontos megjegyezni, hogy fiatal nők csak biztonságos fogamzásgátlás mellett szedhetik.