Sebestyén Dalma ifjúsági Európa Bajnok a CMedben

Sebestyén Dalma a válogatottban

A Magyar Úszószövetség és Sebestyén Dalma ifjúsági Európa Bajnok, székesfehérvári válogatott úszónőközös egyetértésben egészségügyi partnerévé a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központot választotta.

Az együttműködés keretein belül Dalmát táplálkozási szakértőnk, fizikoterapeutánk és szakorvosaink több tagja is folyamatosan segíti és egészségét, fizikai állapotát kontroll alatt tartja azzal a céllal, hogy Ő lehessen az első székesfehérvári úszó, aki olimpiai kvótát szerez és akár Hosszú Katinka követőjeként sikert, sikerre halmozzon.

Bácsvíz Kupa Hosszú Katinkával

Az idei évben Dalma még csak a felkészülési időszakát éli, de már most megközelítette az eddigi legjobb idejét, melyet korábban versenyidőszakban ért el.

Bízunk benne, hogy ez a közös munka, Dalma példaértékű szorgalma és kitartása, illetve családja és a körülötte dolgozó szakemberek támogatása meghozza a várva várt célt és a Hullám ’91 válogatott úszónője éremmel tér haza Rióból.

Amellett, hogy Dalma kirobbanó tehetség, a tanulmányaival is büszkélkedhet, hisz a Lánczos Kornél Gimnázium tanulójaként többszörös „Fejér Megye jó tanuló – jó sportolója” díjazott (2008-2014), az idei évben készül érettségi vizsgát tenni és kiválóan beszél angolul.

Nanjing Ifjúsági Olimpia 200 mell

Sebestyén Dalma válogatott úszónő eredményei:

többszörös országos diákolimpiai bajnok (2010- 2014)
– többszörös korosztályos vidékbajnok (2009-2012)
– többszörös vidékbajnok (2013-2014)
– többszörös országos korosztályos bajnok (2009-2012)
– többszörös felnőtt magyar bajnok (2013-2014)
– ISF (Nemzetközi Diáksport Szövetség) Úszó Világkupa első helyezett (2011)
– EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) bajnok 200m vegyes és 200m pillangó versenyszámokban (2011)
– 3-szoros CECJM bajnok (Közép-európai Nemzetek Serdülő Találkozója, 2011)
– Ifjúsági Európa Bajnokság döntőse 50 és 200m mell versenyszámban (2012-2013)
– Ifjúsági Európa Bajnokság bronzérmes 200m pillangó versenyszámban (2013)
– Ifjúsági Európa Bajnok 200m vegyes versenyszámban (2012-2013)
– Rövidpályás Európa Bajnokság 15. hely 50m mell versenyszámban (2012)
– AYOF (Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Játékok) bronzérmes 100m mell versenyszámban
– Ifjúsági Olimpia 5. hely 200m pillangó és 200m mell versenyszámban, 6. 200m vegyes 7. 100m mell és 8. 50m mell versenyszámban.
– Többszörös „Fejér Megye jó tanuló – jó sportolója” díjazott (2008-2014)
– A magyar felnőtt válogatott tagja

200m vegyesúszásban olimpiai kvalifikációs „A” szinttel rendelkezik.
„B” szintje van 50, 100 és 200m mellúszásban és 200m pillangón. Reményeink szerint ezek már az idén „A” szintek lesznek és akkor nagy valószínűség szerint versenyezhet Rióban.

Ifjúsági EB 2013 200m vegyes

 

Telefon: +36 22 784 664

vagy +36 20 949 59 44

Fax: +36 22 784 669

E-mail: info@cmed.hu

Időpontfoglalás
Foglaljon időpontot online IDE kattintva!
Feliratkozás a hírlevelünkre

Kérjük ügyeljen az e-mail cím pontos megadására!
Társunk az egészségben
CosmoSport

CosmoSport

fitness, wellness központ

Az önbizalom széppé tesz